Hulladékgyűjtés szelektíven – beltéri gyűjtőket ajándékozott az önkormányzat

Ilyen beltéri, szelektív hulladékgyűjtő edényeket ajándékozott városunk önkormányzata Berettyóújfalu oktatási intézményeinek. A három különálló, egyenként 80 literes kukákat, valamint a 3x60 literes állomásokat február 13-án adták át a bölcsőde, óvodák, általános és középiskolák, illetve a zeneiskola képviselőinek. A városháza nagytermében megtartott alkalmon Muraközi István elmondta, az átadott edényzetekkel az oktató és nevelő munkát akarják segíteni. A polgármester emlékeztetett: 2003 óta számos módon próbálták a hulladékgyűjtést jobbá tenni a településen. Említést tett a korábban működő szelektív hulladékgyűjtő szigetekről, a zsákos szemétgyűjtésről, valamint a szilárd kukákról is, amelyeket tavaly ősz óta használhat a lakosság.   Az átadón az oktatási intézmények képviselői egy kisfilmet tekintettek meg a szelektív hulladékgyűjtésről.   Az esemény végén az emléklapokat és az edényzeteket Muraközi István polgármester adta át.  

SMART ÖNKORMÁNYZAT



A lenti modulok kizárólag bejelentkezés után érhetőek el.




GYIK

Ebben a menüpontban az önkormányzat által létrehozott felületen a látogatók megtalálhatják a leggyakrabban előforduló kérdéseket és az arra adott válaszokat. A kategóriák segítenek a válaszok megtalálásában.

Formanyomtatványok kitöltése

Formanyomtatványok kitöltése és mentése otthonról, ezekre ellenőrzés kérése a hivataltól . Segítségével nagy eséllyel a hivatalban egyszeri megjelenéssel el tudja intézni az adott ügyet a felhasználó.

Kérdőív

Új kérdőíveket néhány kattintással létre lehet hozni. A begyűjtött adatokat külön felületen lehet megtekinteni, elemezni. A kérdőív megjelenését ütemezni is lehet, mely a nagyobb projektek előkészítését is nagyban megkönnyíti.

Időpontfoglalás

Az önkormányzatoknak is célszerű követni az információs társadalom által kínált lehetőségeket, növelve a lakosság elégedettségét. Az egyik legfontosabb ha időt tudunk megspórolni az online felületek kialakításával.

Bejelentések

A felhasználók létrehozhatnak új bejelentéseket és feltölthetnek képeket több kategóriában. Ezek a bejelentések a település lakóinak a hétköznapjait könnyítik meg, legyen szó egy egyszerű csőtörés vagy egy leszakadt hinta bejelentéséről.

Interaktív galéria

Az önkormányzat és a látogatók is megoszthatják élményeiket, akár a településsel kapcsolatban, akár a szolgáltatásokkal kapcsolatosan. A videók és képek feltöltése a mai okos telefonokkal már gyerekjáték.

SMART Applikáció

Smart Önkormányzat applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

iOS

Töltse le legújabb 1.0.12 verziónkat!

App Store

Android

Töltse le legújabb 1.0.5 verziónkat!

Google Play