Nincs nyár tábor nélkül!

A járványügyi korlátozások feloldása után nagy érdeklõdés volt a Józsai Közösségi Házban szervezett gyermektáborok iránt. Nem maradtak közösségi élmények nélkül a józsai gyerekek a nyári szünidõben.

Július 13. és 17. között a felsõ tagozatos, 10-14 éves korosztály vehette birtokba a közösségi ház épületét. A Játék Határokkal címmel meghirdetett táborban a gyerekek az érdekes programok mellett a függõségek -  kiemelten a szerencsejáték-függõség - veszélyeivel ismerkedtek meg Erdõs Zsuzsa tehetség- és képességfejlesztõ pedagógus vezetésével. A közös játék, a szórakozás mellett a tábor lehetõséget adott sok csoportos beszélgetésre, amire talán a legnagyobb szükségük van a kamaszkor elején önmagukat keresõ fiataloknak. Gondolataikat, érzéseiket nemcsak szóban, hanem rajzban, alkotásban is kifejezhették, és az elkészült munkákból kiállítás nyílt a tábor végén. A sok közös játékkal közösségi élményt szerezhettek, mely eltéríti õket a virtuális játékok irányából a közösségi játékok irányába, és a közösség nemcsak a szerencsejátékfüggõségtõl, hanem más függõségtõl is megvédi õket.

Július 20-tól 31-ig a kisebbek népesítették be a Józsai Közösségi Ház közösségi tereit. Két turnusban néptánc tábort szerveztek az óvodás és kisiskolás korosztálynak. Deák Viktor és Deák-Varga Luca szakmai munkáját közösségi szolgálatos fiatalok is segítették. A tábor célja volt, hogy már egészen kicsi kortól megismertessék a népi hagyományokat a résztvevõkkel, közelebb kerüljenek a népdalokhoz, néptánchoz, népviseletkehez. A gyerekek minden nap más tájegységre tettek képzeletbeli utazást, megismerkedtek a Hortobágy, Nyárádmente, Rábaköz, Szék és Sárköz népzenei és néptáncos hagyományaival. A tábori napokat gazdag programok színesítették: volt lovas szekerezés, hangszerbemutató, könyvtári program, bohócmûsor, és a Szeredás együttes is szórakoztatta élõ mûsorral a kicsiket.

A nyári táborokon kívül szünidei Fabrikálóra is várták a gyerekeket júliusban és augusztusban minden kedden és csütörtökön délelõtt. A heti két alkalommal szervezett kézmûves és játékos foglalkozások azok számára nyújtottak hasznos idõtöltést, akik szervezett táborban nem vettek részt, vagy épp a józsai nagyszülõknél nyaraltak, de gyerekközösségbe vágytak, és szeretnek alkotni, fabrikálni.

SMART ÖNKORMÁNYZAT



A lenti modulok kizárólag bejelentkezés után érhetőek el.




GYIK

Ebben a menüpontban az önkormányzat által létrehozott felületen a látogatók megtalálhatják a leggyakrabban előforduló kérdéseket és az arra adott válaszokat. A kategóriák segítenek a válaszok megtalálásában.

Formanyomtatványok kitöltése

Formanyomtatványok kitöltése és mentése otthonról, ezekre ellenőrzés kérése a hivataltól . Segítségével nagy eséllyel a hivatalban egyszeri megjelenéssel el tudja intézni az adott ügyet a felhasználó.

Kérdőív

Új kérdőíveket néhány kattintással létre lehet hozni. A begyűjtött adatokat külön felületen lehet megtekinteni, elemezni. A kérdőív megjelenését ütemezni is lehet, mely a nagyobb projektek előkészítését is nagyban megkönnyíti.

Időpontfoglalás

Az önkormányzatoknak is célszerű követni az információs társadalom által kínált lehetőségeket, növelve a lakosság elégedettségét. Az egyik legfontosabb ha időt tudunk megspórolni az online felületek kialakításával.

Bejelentések

A felhasználók létrehozhatnak új bejelentéseket és feltölthetnek képeket több kategóriában. Ezek a bejelentések a település lakóinak a hétköznapjait könnyítik meg, legyen szó egy egyszerű csőtörés vagy egy leszakadt hinta bejelentéséről.

Interaktív galéria

Az önkormányzat és a látogatók is megoszthatják élményeiket, akár a településsel kapcsolatban, akár a szolgáltatásokkal kapcsolatosan. A videók és képek feltöltése a mai okos telefonokkal már gyerekjáték.

SMART Applikáció

Smart Önkormányzat applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

iOS

Töltse le legújabb 1.0.12 verziónkat!

App Store

Android

Töltse le legújabb 1.0.5 verziónkat!

Google Play