Szép magyar beszéd

A szép magyar beszédüket mérték össze a diákok a Kazincy Ferencről elnevezett verseny területi fordulóján. Az általános iskolák felső tagozatosai először egy szabadon választott 20-25 soros prózai művet olvastak fel, majd egy kötelező szöveget. Idén Fekete István: Az erdő ébredése című művéből olvastak fel egy részletet az 5-6 – osok, Nyiri Péter: Intelmek szövegét pedig a 7-8-os korcsoportban indulóknak kellett előadniuk.   A kisebbik korcsoportban első helyezett Gál Bíborka, a Széchenyi István Tagiskola diákja lett. A 7-8-os évfolyamon Köszörűs Krisztina, szintén a Széchenyi István Tagiskola tanulója végzett elsőként, így ő képviselheti városunkat a regionális döntőben Kisújszálláson.  

SMART ÖNKORMÁNYZAT



A lenti modulok kizárólag bejelentkezés után érhetőek el.




GYIK

Ebben a menüpontban az önkormányzat által létrehozott felületen a látogatók megtalálhatják a leggyakrabban előforduló kérdéseket és az arra adott válaszokat. A kategóriák segítenek a válaszok megtalálásában.

Formanyomtatványok kitöltése

Formanyomtatványok kitöltése és mentése otthonról, ezekre ellenőrzés kérése a hivataltól . Segítségével nagy eséllyel a hivatalban egyszeri megjelenéssel el tudja intézni az adott ügyet a felhasználó.

Kérdőív

Új kérdőíveket néhány kattintással létre lehet hozni. A begyűjtött adatokat külön felületen lehet megtekinteni, elemezni. A kérdőív megjelenését ütemezni is lehet, mely a nagyobb projektek előkészítését is nagyban megkönnyíti.

Időpontfoglalás

Az önkormányzatoknak is célszerű követni az információs társadalom által kínált lehetőségeket, növelve a lakosság elégedettségét. Az egyik legfontosabb ha időt tudunk megspórolni az online felületek kialakításával.

Bejelentések

A felhasználók létrehozhatnak új bejelentéseket és feltölthetnek képeket több kategóriában. Ezek a bejelentések a település lakóinak a hétköznapjait könnyítik meg, legyen szó egy egyszerű csőtörés vagy egy leszakadt hinta bejelentéséről.

Interaktív galéria

Az önkormányzat és a látogatók is megoszthatják élményeiket, akár a településsel kapcsolatban, akár a szolgáltatásokkal kapcsolatosan. A videók és képek feltöltése a mai okos telefonokkal már gyerekjáték.

SMART Applikáció

Smart Önkormányzat applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

iOS

Töltse le legújabb 1.0.12 verziónkat!

App Store

Android

Töltse le legújabb 1.0.5 verziónkat!

Google Play
Galéria